~Chapter Two~

Ismét itt vagyok,drága olvasóim,csak most a második résszel. Nem tudom,hogy tetszett e az első,mert nem nagyon komiztatok. De semmi problem,ide majdcsak' érkezik egy pár. 

Jó olvasást nektek! Love,Chanel.
ui: sok a párbeszéd a vége felé, sorry. 

-Anya! Anya,ébredj fel! - ébresztgettem anyut. - Hahó! 7 óra! El fogunk késni! - mikor erre sem ébredt fel,ráültem a hátára, és még hangosabban kezdtem kiabálni. - Vacsora Daniellel! Emlékszel? El fogunk késni!

-Mi?Ó,Istenem! - pattant fel anyu az ágyából, mire én a földre estem. - Ömm... Megyek,lezuhanyzok,te is tedd azt. Aztán öltözz fel,de valami elegáns ruhát válassz,és nekem nehogy sportcipőbe gyere! - adta ki az utasításokat.

Villámgyorsan beszaladt a fürdőszobájába,és nekilátott a tisztálkodásnak. Én eközben halál nyugodtan battyogtam fel az emeletre,egyenesen a szobámba. Mivel én már letusoltam,csak a ruhát kellett kiválasztani. 

Kitártam szekrényem mindkét ajtaját,s keresgélni kezdtem a rengeteg estélyi ruha közt. Fogalmam sem volt,mi illik egy ilyen alkalomra. Ha rajtam múlik,egy farmerba,pólóba,és sportcipőbe megyek. De ez nem lehetséges, anyám kitérne a hitéből. 

Végül egy barackszínű,térdig érő pánt nélküli ruhát választottam,minek derekát egy masni díszítette. 

 Már csak egy cipő kéne. - gondoltam magamban. Átvánszorogtam a szoba másik felére, kinyitottam a cipős szekrényemet,és tanulmányozni kezdtem a tartalmát. Megszámoltam a tornacipőimet,összesen 13 pár van. Magassarkúkból viszont csak 2 pár,így nem volt olyan nehéz a választás. Épp hogy belebújtam a 10 centis csodába,hangos dörömbölést hallottam az ajtó másik feléről. 

-Megyek már,nyugalom!

Ajtót nyitottam,és az anyámat véltem felfedezni magam előtt. Mindkét kezében egy ruhát tartott,miközben kétségbeesetten nézett rám. Sóhajtva elmosolyodtam,majd beinvitáltam őt a szobámba. Mindkét ruhát felpróbáltattam vele. Hosszas töprengés után sikerült megállapítanunk,hogy nem a fehér az ő színe. Mindketten fekete ruhában,és fekete cipőben voltunk. Anyu a haját egy szép kontyba fogta,én pedig hagytam,hagy terüljön szét a barna hajtömeg a vállamon. 10 perc elteltével mindketten indulásra készek voltunk. Még mielőtt beszálltam volna a kocsiba,ellenőriztem a telefonom. Nem volt semmi érdekes, pedig abban reménykedtem, hogy James küld SMS-t.. Na mindegy. 

 Beszálltam a kocsiba,és vártam,hogy anya végre bezárja a házat. Már közeledett a kocsi felé,mikor az arcomra nagy aggodalom ült ki. Száz százalék,hogy anyu kifog faggatni a tegnap estéről.

 Eldöntöttem,hogy igazat mondok. Nem fogom letagadni,hogy lefeküdtünk,hiszen joga van tudni. Mégis csak az anyám. 

Már félúton jártunk,a járműben pedig még mindig a csönd uralkodott. Kicsit furcsálltam,hogy még csak meg sem említette Jamest,vagy fel sem hozta a 'védekezés fontos dolog' témát. Szerintem túl ideges volt ahhoz,hogy ilyenekről beszéljen. Elmondta,hogy nagyon is tetszik neki Daniel,és örül,hogy annyi év után újra van esély szerelemre az életében.
5 perc elteltével megérkeztünk Danielhez. Anyu óvatosan leparkolt,majd mindketten kiszálltunk a kocsiból.
-Melyik az ő háza? - méregettem a velem szemben lévő épületeket.
-Ez itt. - mutatott a hátam mögé.
Megfordultam,és szó szerint,egy palotával találtam szembe magam.
-Ez..E-ez Daniel háza? - dadogtam. - Gazdagok?
-Igen. De még mielőtt valami rossz dolog az eszedbe jutna,hidd el,nem azért vagyok vele.
-Ugyan,anya. Tudod,hogy tudom hogy nem olyan vagy. - mosolyogtam. -Egyébként nagyon szép vagy.
-Oh,kicsim,köszönöm. Te is szép vagy. - viszonozta bókom.
Elsétáltunk a bejáratig,és megnyomtam a csengőt. Hangos léptek törték meg az éjszaka csendjét,majd kinyílt az ajtó. Egy magas,fiatal,szőke srác nyitott ajtót.
-Áh,Niall! - nevetett anyám .- Szia! - mondta két puszi kíséretében. Na de ki ez?
-Tamara! - mosolygott a fiú. - Rég láttalak. - Hirtelen rám pillantott,és a mosoly eltűnt az arcáról. Elég feltűnően elkezdett méregetni,mire én csak kínosan mosolyogva lehajtottam a fejem.
-Niall,ő a lányom,Lana. - mutatott be anya Niallnek.
-Nagyon..   örvendek. - nyújtotta felém a kezét.
-Szintén. - bólintottam.
-Gyertek be. - lépett a hátam mögé Niall. Vacogva topogtam be a házba,eléggé hideg volt kint. Szemeimmel a ház falait kezdtem vizslatni. Arany csíkok futottak végig a plafonon,a küszöb magasságában  pedig kis csillagok dobták fel a hangulatot.
-Apa! Megjött Tamara és Lana! - kiabált fel Niall az emeletre. Hmm. Én is így szoktam.
 Nem sokkal később Daniel battyogott le a lépcsőről. Elegánsan és fiatalosan volt felöltözve, de nem vitte túlzásba a dolgot. Mit ne mondjak, az Anyámnak remek az ízlése.
 Anya és Daniel mélyen elmerültek egymás szavaiba, miközben tojtak a fejünkre. Idegesen piszkáltam a villámmal az ételt a tányérban. Eléggé zavaró volt, hogy Niall minden másodpercben vagy az arcom, vagy a mellem pásztázta. Tekintete szinte égette a testem. Az arcom elöntötte a pír, majd hangos sóhajtozásba kezdtem.
- Lana kicsim, jól vagy? - ráncolta össze a szemöldökét anyám, mikor végre rám nézett.
- Per..Persze. - dadogtam. - Esetleg, meg tudhatnám, hol a mosdó?
- Niall, mutasd meg Lanának a fürdőt.
 A felnőttek ismét egymásra pillantottak, és újra belekezdtek a trécselésbe. Niall zavartan köhintett egyet, miközben felállt.

A csapnak támaszkodtam, s belepillantottam a tükörbe. Egy álmos, szétunt fejű lányt véltem felfedezni.
 Megigazgattam a hajam, és tettem fel némi szájfényt.  Épp készültem visszamenni, mikor megrezzent a mobilom. Úgy bámultam a képernyőre,mint egy idióta. Szám a fülemig ért, az ajkaim pedig már eléggé fájtak, annyira harapdáltam őket. James küldött SMS-t. Ez állt benne.:
Remélem jól érzed magad, hiányzol. Ha van kedved, esetleg ma te  "aludhatnál" nálam. Szeretlek. xx
Kitipegtem a folyosóra, ahonnan egészen a konyháig, szinte futólépésben mentem. Miért? - nem tudom.
 Tudom, hogy nem illik asztalnál telefonozni, de nem bírtam megállni, hogy ne írjak vissza Jamesnak a folyton érkező SMS-eire.  Anyunak majd kiesett a szeme, mikor észrevette, mit csinálok.
- Na de  Lana! Tudod, hogy ezt nem illik! - mordult rám.
- Sa..Sajnálom. - dadogtam zavartan. - Csak James küldött SMS-t.
- Meg ne lássam még egyszer!
Kicsit sem volt ciki, az biztos. Rák vörös fejjel ültem tovább a helyemen, miközben a kezeimet piszkáltam. Lehet, hogy túl észrevehetően szenvedtem. Niall felajánlotta, hogy ha van kedvem, bowlingozhatnánk is.
- De a legközelebbi bowling pálya eléggé messze van innen, nem gondolod?
- Nem. A legközelebbi pálya az emeleten van. - vigyorgott. Mi? Bowling pálya a házban?  Ez biztosan csak egy vicc..
 Szájtátva ballagtunk fel az emeletre, miután engedélyt kértem anyutól.
- Valószínűleg elég sokáig fognak még beszélgetni.Ahogy apát ismerem, elhúzza az időt. - mosolygott kedvesen. Mosolyát a leghalványabb mosolyommal viszonoztam.
Belekezdtünk a játékba, és büszkén mondom, legyőztem. Körülbelül egy óra múlva, mikor már az ötödik visszavágó menetét követelte, meg csörrent a telefonom.
- Bocsi, ezt fel kell vennem. - motyogtam, miközben elhúztam a 'zöld telefont' a képernyő másik oldalába. - James? Szia Kicsim.
- Szia Lana. - hangja rekedtes és férfias volt. - Jól érzed magad?
- Igen, remekül alakul az este. Úgy látom, anyunak tényleg bejön ez a Daniel. - az utolsó mondatot megpróbáltam elsuttogni, de nem sikerült. Niall villantott egy féloldalas mosolyt, és gurított az egyik golyóval.
- Bowlingoztok? - kérdezte a vonal másik oldalán James.
- Csak.. Csak én és Niall. Daniel fia. - dadogtam, az este immár harmadszor.
- És hány éves az a Niall gyerek?
- Nem tudom.  Hány éves vagy? - fordultam Niall felé.
 James a vonalban halkan felkuncogott.
- Nyugi. Bízom benned.
- 19. - jött a válasz Niall felől.
 Még pár percet beszéltem Jamesszel, aztán folytattuk a játékot.
- Niall. Én ezt már unom.
- Igen, én is. Akarsz biliárdozni?
- Én nem tudok biliárdozni. - nyögtem ki zavartan.
- Komoly? Nem tudsz biliárdozni? - nevetett fel.
- Komoly, de ne nevess már ki. - vágtam sértődött arcot.
- Bocs. Ha akarod, megtanítlak. - ajánlotta fel. Végül is, miért ne?
- Hát, miért ne? - mondtam ki a gondolataimat.
 Sétáltunk pár métert, mire odaértül a biliárd asztalhoz. Már egészen megszoktam, hogy egy ilyen hatalmas házban vagyok.. De azért még egy kicsit furi.
Niall nekilátott az oktatásomnak, nem is akárhogy. A kezembe adta a dákót, ( mármint a biliárd dákót, ti perverz állatok. -szerk.) a derekam pedig átfogta az egyik kezével. Meleg leheletét éreztem a nyakamon, mikor odahajolt hozzám, hogy segítsen ellökni az első golyót. Egy kicsit kellemetlenül éreztem magam, de láthatóan ő nagyon is élvezte a dolgot.  Körülbelül 15 perc múlva mindketten beleuntunk a játékba, ezért leültünk beszélgetni.
- És,hol van az apukád? - hangjában észrevehető volt a visszahúzódottság, és a félénkség.  Hangosan röhögni kezdtem, majd miután megembereltem magam, csak két szót tudtam kinyögni, alig halhatóan.
- Fogalmam sincs.
- Sajnálom. - Hajtotta le a fejét. - Jól vagy? - kérdezte, majd kezeit az enyémre rakta.
- Persze. - köhintettem. - És a te anyukád, hol van?
- 5 éve meghalt.
- Istenem, ne haragudj. Nem tudtam, hogy..
- Semmi baj. - mosolyodott el. - Már megszoktam, hogy nincs mellettem. Igazából most abban reménykedem, hogy Tamara lesz az a nő, akiben Apa újra megtalálja a szerelmet.
- Tényleg?
- Igen. Az Anyád nagyon rendes nő.
- Tudom. Az Apukád is nagyon rendesen tűnik.
- Az is, hidd el. - kuncogott fel.
 Az este további része eléggé jól alakult. Niallben egy remek barátot találtam meg, Danielre pedig az apa szerepet adtam. Természetesen nem fogom az első találkozás után Apunak szólítani, de érzem, hogy nem kell sok ahhoz ,hogy így hívjam. Daniel az a férfi, aki mellett anyu újra nőnek érezheti magát, ebben biztos vagyok. Hogy miért vagyok benne biztos? - Azért, kedves, mert az este végén bejelentették, hogy hivatalosan is egy párt alkotnak. Nagyon aranyosak voltak, mint egy pár tini, akiknek most van először párjuk.

~Chapter One~

Hello Everyone! Meghoztam az első részt. .:) Próbáltam minél hosszabbra írni, gyakoroljátok csak az olvasást. :D 
Komolyra fordítva a szót,őszintén remélem,hogy mindenkinek elnyeri a tetszését. Jó olvasást nektek. Love,Chanel.

♥You're the first to me♥

Miután befejeztem a délutáni edzést,letusoltam,majd könyvvel a kezembe ledőltem az ágyra. Éppen a következő oldalra lapoztam,mikor megcsörrent a telefonom. A barátom, James hívott.

-Szia Édes. - szólt bele rekedtes hangján.

-Szia James. - köszöntem vissza mosolyogva.

-Mi lenne,ha a ma estét együtt töltenénk? - kérdezte. - Holnap szombat,nem kell iskolába menned.

-Hmm. Ez egész jól hangzik. - örvendeztem. - Átjössz,vagy én menjek át?

-Anyukád ma este dolgozik,igaz?

-Igen. - bólintottam. 

-Akkor átmegyek én.

-Rendben,akkor este találkozunk. 

-Már alig várom hogy lássalak. 

-Én is,nagyon. Szörnyen hiányzol.Olyan rég láttalak. 

-Ígérem este bepótoljuk az elmúlt két hetet. 

-Rendben. Szeretlek,James.

-Én is Lana. De most le kell tennem. Hétre ott vagyok. 

Kinyomta a telefont,én pedig vigyorogva bámultam a képernyőre. Annyira hiányzik már. Két hétig Wolverhamptonban kellett dolgoznia.

15 éves voltam,mikor megismerkedtem Jamessal. Barátként kezdtük,mert volt barátnője. Aztán egy évvel később szakítottak,és James teljesen magába borult. Én vigasztaltam,én álltam ki mellette. Később egymásba szerettünk,és összejöttünk. Azóta is együtt vagyunk. Igaz, volt olyan,mikor szünetet tartottunk 2 hónapig. Akkoriban nagyon sokat ivott. Egyszer meg is ütött,annyira részeg volt.. De azok az idők már rég elmúltak. 

Letettem a könyvet az íróasztalomra,majd lementem a nappaliba anyuhoz elköszönni.

-Egyébként ma James itt alszik. - mondtam miközben egy almát majszolgattam.

-Igen? - húzta fel anyu a szemöldökét - Mármint itt tölti az éjszakát?

-Igen. Miért?

-Emlékszel mit mondtam,körülbelül egy hónapja. A védekezés fontos! Remélem eddig is használtatok óv..

-Anya! - szakítottam félbe. -Istenem.. - fogtam a fejem. - Szűz vagyok.

-Ohh. Elnézést.   Jé,már ennyi az idő? - nézett az órára. - Rohannom kell,még elkések. 

-Persze. Rohanj,nehogy elkéss. - nevettem fel kínosan. 

-Ha van valami, hívj. 

-Rendben.

-Szeretlek kicsim.

-Én is, de most menj,mert tényleg elkésel.

 Bólintott,majd kiviharzott a házból. Sóhajtottam egyet,ledőltem a kanapéra,és bekapcsoltam a tévét. 

Sehol sem ment semmi érdekes. Végül egy zenecsatornán hagytam,ahol valami szörnyű szám ment. Vártam,hátha a következő jobb lesz. Hát,várhattam. 

Már majdnem meghaltam unalmamban,mikor csöngettek. Sikítva szaladtam ajtót nyitni,tudtam,hogy James az. Ahogy kinyílt az ajtó,a nyakába ugrottam. Mellkasába fúrtam a fejem,majd csókokkal kezdtem pecsételni bőrét. Pár másodperccel később ajkait az enyémen éreztem. A csókja hiányzott legjobban. Édes volt,mint mindig. Lábaimat a dereka köré fogtam, úgy cipelt be a nappaliba. Lerakott a kanapéra,és nagy nehezen abba hagytuk a puszilkodást. 

-Szia. - köszönt,miközben nagy levegőket vett.

-Szia. - köszöntem vissza vigyorogva. Leült mellém,és megfogta a kezem. Magához rántott, aztán újra és újra megcsókolt. 

-Annyira hiányoztál. - simogattam az arcát.

Nem válaszolt,hanem megint megcsókolt. Azt hiszem,ez a fő időtöltésünk.

 Rengeteg lány irigykedik rám. Már hogy ne tennék,James minden lány álma. 

Boldoggá tesz a tudat,hogy ő az enyém,és soha senki nem veheti el tőlem.

Felmentünk a hálószobámba. Amíg James zuhanyzott,átvettem a pizsim.  Mindkét ablakomon lehúztam a redőnyt,hogy még véletlenül se lásson be senki. 

James egy szál törölközővel a derekán tipegett ki a fürdőből. Egy kicsit elidőzött a szemem tökéletes felsőtestén.  

-Tetszik? - kérdezte pimasz vigyorral az arcán. 

-Nagyon. - kacsintottam,mire hangosan felkuncogott. 

 Azt hiszem, 7 vagy 8 hónapja vagyunk együtt. Lehet,hogy furán hangzik,de még nem feküdtünk le. Volt már olyan alkalom,hogy majdnem,de mindig félbe szakítottak. Eleinte meg úgy voltunk vele,hogy nem sietjük el. Természetesen James már nem szűz,hisz 23 éves.. Ezért is tartok attól, hogy mikor oda jutunk,rettentő béna leszek. 

-Nézd kicsim. - mondta,miközben mellém feküdt. - Gondolkoztam,és arra jutottam,hogy..Én.. Le szeretnék veled feküdni. Több mint fél éve járunk,és még egyszer sem voltunk úgy együtt.

-Igen,ezen én is gondolkoztam. Sokat. És.. Én is le szeretnék veled feküdni.. Ha tudnád,hogy mennyire! - nevettem. - Csak tudod.. Te tapasztalt vagy. Nekem pedig te vagy az első. Félek,hogy béna leszek,és elrontom. 

-Jaj, Édes.. - simított végig az arcomon. - Nem kell félned. Nem leszel béna,ebben biztos vagyok. Egy olyan lány mint te,nem ronthatja el. Bízz bennem.

Alig egy másodperccel később már csókolóztunk. Kockás hasát simogatni kezdtem,mire halk morgásokkal szakította félbe csókunkat. Mikor láttam hogy élvezi,körmeimet egyre erősebben mélyesztettem bele bőrébe. Hatalmas kezeivel megragadta a vállam,és maga alá teremtett. Tenyerét a csípőmön pihentette,de később már a fenekemet markolta. Egy pillanatra elváltak ajkaink,és mélyen egymás szemébe néztünk.  Kérdő pillantást lövellt felém,mire én félénken bólintottam. 

Az éjszaka hátralévő része csodálatosan telt. Végre megtörtént az,amire oly régóta vágyom.

 Másnap délelőtt keltünk fel.

A konyhába érve találtunk az asztalon reggelit, mellette pedig egy cetlit.

'Kedves Lana!

Mikor te ezt olvasod,én már minden bizonnyal az igazak álmát alszom. Nagyon elfáradtam,ezért kérlek téged ne zavarj. Jó étvágyat a gofrihoz!  

Ui.:Este vacsorázni megyünk Danielhez,a részleteket majd személyesen megbeszéljük. Szóval ne menj sehova!

 Csók,Anyu.'

-Ki az a Daniel? - húzta fel a szemöldökét James

-Hát, még csak anyu munkatársa.

-Még csak?

-Valószínűleg összejönnek. 

Aprót bólintott,majd száját pimasz vigyorra húzta a száját. Sejtem mire gondolt.  Arcomat elöntötte a pír,és szégyenlősen lehajtottam a fejem. Meztelen lábamat kezdtem tanulmányozni,majd a padlót vizslattam. Nem mertem a szemébe nézni. Idegességemben alsó ajkam kezdtem harapdálni.  Halkan felkuncogott, kezeivel lágyan megragadott,majd magához ölelt. Karjaim átkulcsoltam dereka körül,lábujjhegyre álltam,és nyakát puha csókokkal kezdtem borítani. Fejét nyakamba fúrta,mire óvatosan beletúrtam a hajába. Akkor nagyon szexinek,és szépnek éreztem magam. Habár,mellette mindig szépnek érzem magam. 

Miután elfogyasztottuk a gofrikat,visszamentünk a szobámba felöltözni. Tegnap este mindketten láttuk egymást meztelenül,de én mégis a fürdőben vettem át a ruháim.

Egy fekete sortra,és egy szürke, 'no boyfriend, no problem' feliratos pólót. James lesett is,mikor először látott benne.

-Aha.Ezzel azt akarod mondani,hogy van valami problémád?

-Nem,dehogy. - nevettem fel. - Csak tetszik ez a póló. 

-Igen,persze. - bólogatott kuncogva.

  Negyed órával később teljesen rendbe szedtük magunkat,és eldöntöttünk,hogy elmegyünk sétálni.Tudom hogy anyu azt mondta,maradjak itthon, de estére csak hazaérek.

Kéz a kézben sétálgattunk Liverpool csendes utcáin. Előfordult,hogy beállt a kínos csend,de James ezt hamar megtörte.

-Egyébként,le sem tagadhatnád a tegnap estét. Anyukád is észre fogja venni.

-Mi? Ezt hogy érted?

-Amióta megtörtént,csak vigyorogsz. 

-Nos igen.. - hajtottam le a fejem. - Tudod, nagyon sokat jelentett nekem. 

-Hidd el,nekem is. De, hogyhogy nem fájt? Nem említetted,hogy rosszul érezted volna magad.

-Igen,ezen én is gondolkoztam,és arra jutottam, hogy miattad nem fájt. Igaz,kicsit kellemetlen volt,de nem fájt. Nem engedted,hogy fájjon. Nekem ez az egész csodálatos volt,annak ellenére,hogy egy picit kellemetlenül éreztem magam. Nagyon gyengéd voltál,és óvatos. 

-Annyira szeretlek.

Elém állt,kezeivel körbe fonta az arcom, és lágy csókokat nyomott az ajkamra.

-Én is szeretlek.

-Nem tudom mi lenne velem nélküled. Talán még mindig innék,vagy rosszabb.. - sóhajtott.

-Tssss.. - csitítgattam. - De én itt vagyok neked. És örökre melletted leszek. 

Welcome Dear Someone~

Üdvözöllek Kedves Valaki.

Hogy miért hoztam én létre ezt a blogot? - Azért,hogy megmutassam nektek,hogy léteznek még jó és tehetséges írók. Ez persze csak vicc. :)

Két blogom van, ez, ami nem fanfiction,  és még egy,ami szintén nem az. Link: Rouge

Nos,ha valami ismeretlenre vágysz, itt jó helyen vagy. Nem hiszem,hogy találkoztál már ezzel ehhez hasonló sztorijú (a) bloggal. Megpróbálom a történetet minél izgalmasabbá,és egyedibbé tenni. Remélem sikerülni fog.

A prológus pár nap múlva olvasható lesz, szóval térj vissza pár nap múlva,ha érdekel. 

nyitás:2013.09.06.

                                                       Love,Chanel